Ugrás a tartalomhoz Ugrás a kórház címéhez Ugrás a kórház telefonszámaihoz Ugrás a kereséshez

Budapesti
Bajcsy-Zsilinszky Kórház és rendelőintézet

Bejelentkezés Intranet

Emléktábla a Szabad Európa Rádióról

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház főigazgatójának kezdeményezésére kap emléktáblát a Szabad Európa Rádió

 

 

 

Tegnap jelentette be a müncheni magyar Főkonzulátus, hogy a Szabad Európa Rádió volt müncheni épülete Bodnár Attila javaslatára emléktáblát kap.

 

„Amikor még Cseke László (Ekecs Géza) barátom élt és őt látogattam meg Münchenben egyik alkalommal teljesen bejártam az Angol Kertben lévő Szabad Európa Rádió épületét és környékét, mely ma a müncheni Ludwig-Maximilians-Universität egyik telephelyeként működik.” – nyilatjozta Bodnár Attila, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház főigazgatója. – „Szomorúan állapítottam meg, hogy semmi nem jelöli, mi is volt régen ez az épület, pedig, ha ez nem lett volna, Kelet-Közép-Európa népei ma nem élhetnének szabadon, nem valósult volna meg a rendszerváltás. Megkérdeztem több ott tanuló egyetemi hallgatót, megdöbbentem, hogy nem tudják mi volt ez az épület régen. Ezért kezdeményeztem egy emléktábla elhelyezését az épületnél. Tegnap kaptam meg a müncheni magyar Főkonzulátusunk levelét. Nagy öröm számomra, hogy ez a kezdeményezésem megvalósulhat.”

 

A müncheni magyar közösséggel és a Főkonzulátussal az idei október 23-i ünnepség kapcsán tervezik leleplezni az emlékművet, amely a tervek szerint az épület főbejárata mellett, egy sziklán fog állni.

 

Ugrás a főmenühöz