Semmelweis nap 2018

SAJTÓKÖZLEMÉNY

 

 

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben tudományos konferenciát rendeztek, valamint díjakat, elismeréseket, és kinevezéseket adtak át Semmelweis-nap alkalmából

 

Dr. Bodnár Attila főigazgató a Semmelweis-napi ünnepségen méltatta a dolgozók elhivatottságát, kitartását és áldozatos munkáját.
Külön kiemelte, hogy Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulója alkalom arra, hogy tisztelegjünk a nagy előd élete és munkássága előtt.

 

A Semmelweis-napot idén június 28-án ünnepelték a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban.
Az ünnepségre az intézet valamennyi dolgozója mellett meghívták az egészségügy vezetőket, helyi politikusokat, a házi orvosokat és üzleti partnereiket.

 

A délelőtti tudományos konferencián 6 előadást láthattak-hallhattak – az intézet elismert orvosaitól és szakdolgozóitól, ill. külső előadótól – a következő témákban: 200 éve született
Semmelweis Ignác, alvászavarok, gasztroenterológia, diabetes, szemészet, gyermekradiológia, állatasszisztált intervenció.
A délutáni ünnepségen díjak, elismerések és  kinevezések átadására került sor.

 

A Bajcsy-Zsilinszky Kórházért emlékéremmel kitüntettek tevékenysége meghatározó az intézmény fejlődésében. Idén ezzel az életműdíjjal  a Központi Aneszteziológiai Intenzív és Sürgősségi Betegellátás területéről  Dr. Tóth Ágota részlegvezető főorvos és Dr. Tagányi Károly főorvos munkáját köszöntük meg.

 

A Bajcsy-Zsilinszky Kórházért díszoklevél várományosai azok, akik az intézmény működését, fejlődését tevékenységükkel kiemelkedő mértékben segítették. Ebben az évben
Dr. Murányi Anikó belgyógyász főorvos részesült az elismerésben, aki az Angiológiai Részleg kialakítását irányította, és nyugállományba vonulását követően is aktív részese a napi betegellátásnak.

 

A dr. Bodnár Attila főigazgató által alapított Főigazgatói elismerő oklevelet kimagasló szakmai munkájáért 13 dolgozó, a Főigazgatói dicséretet 35 dolgozó vihette haza.
A főigazgató átadta a Főtanácsosi és Tanácsosi, a Főmunkatársi és Munkatársi, valamint a Főorvosi, Adjunktusi és Alorvosi kinevezéseket is.

 

A jubileumi ünnepség Zséda élő énekműsorával, László Attila előadásával és vendéglátással zárult.

 

 

„Egy ilyen kiemelt évforduló lehetőséget ad arra, hogy délelőtt megtartott tudományos konferenciánkkal és délutáni ünnepségünkkel méltó módon ünnepeljük az egészségügyben dolgozókat.  A nagy előd példáját követik munkatársaink, akiknek köszönjük elkötelezettségét!” – nyilatkozta dr. Bodnár Attila főigazgató.